wagner csoport

Aknavetőtűz alá került az ukrán belügyminiszter

Aknavetőtűz alá került az ukrán belügyminiszter

Szombaton aknavetőtűz alá került egy CNN-csoport és más újságírók, akik az ukrán belügyminisztert kísérték a kelet-ukrajnai frontvonalakon tett körútjára - számolt be a CNN.

Már 1000 magyar jelentkezett zsoldosnak - Hamarosan akcióba lendülhet a fegyveres magánhadsereg

Már 1000 magyar jelentkezett zsoldosnak - Hamarosan akcióba lendülhet a fegyveres magánhadsereg

Több mint 1000 ember jelentkezett már Magyarországon Bagjos Richárd katonai magánvállalatához (PMC), aki először tavaly júliusban jelentette be, hogy veszélyes területekre szeretne kivinni egy dubai központú cég megbízásából zsoldosokat. A bejelentést vegyes reakciók követték, a Portfolio a napokban leült beszélgetni a biztonsági szakemberrel, hogy többek közt ezekről, illetve a PMC-vel kapcsolatos konkrét terveiről kérdezzen. Most úgy tűnik, hogy az év vége felé hivatalosan is megkezdi működését a Falcon Forces névre hallgató zsoldoscsapat, a nyáron indulnak az összeszokáshoz szükséges tréningek, illetve fegyvereik, felszerelésük is gyakorlatilag megvan. Bár lényegesen előrehaladottabb állapotban van a PMC-startup szervezése, mint tavaly nyáron, még most sem teljesen biztos, hogy elindul a vállalkozás, hiszen a befektetők megbízókat szeretnének látni, mielőtt leteszik a pénzt az asztalra, az ügyfelekkel folytatott tárgyalások viszont rögös úton haladnak.

Moszkvát nem érdeklik a bírálatok, folytatja a katonai junta támogatását

Moszkvát nem érdeklik a bírálatok, folytatja a katonai junta támogatását

Oroszország a nyugati bírálatok ellenére folytatja a Mali Köztársaságnak állami csatornákon át nyújtott katonai támogatását – szögezte le hétfőn a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek nyilatkozva egy magas rangú orosz diplomata, miután Mali tagadta, hogy orosz zsoldosok állomásoznának az országban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.